Bejegyzések

Kikötői manőverek tengeri vitorlással

Akár vitorlás, akár motoros hajóval szeretnénk tengeren hajózni, a legnehezebb manőver a kikötői ki- és beállás lesz. A nehézség abban rejlik, hogy a kikötők jellemzően szűkre szabottak, a hajókon pedig nincsen fék, „beparkolás” közben is sodorja őket a szél (pl. neki a nagy értékű szomszéd hajónak). A manővertréningen alaposan begyakoroljuk. Addig is nézzük át elméletben!

Hogyan lehet biztonságos a kikötés?

  1. a legfontosabb alapelv kikötőn belül (tanfolyamainkon is gyakran elmondjuk): kis gáz kis kár, nagy gáz nagy kár. Éppen csak egy kicsit legyünk gyorsabbak, mint a szél elsodró hatása. Ehhez egy apró trükköt szoktam javasolni: a kikötőbe való beérkezés után tegyük üresbe a gázkart, veszítse el a hajó a „vízről magával hozott” nagyobb sebességet. Amikor érezzük, hogy megálltunk, sőt sodródni kezdünk, akkor adjunk újra gázt, de csak annyit, amennyi a manőverezéshez éppen csak szükséges. Így soha nem romboljuk le a szomszéd hajót beállás közben, sem a partot, sem saját hajónkat. Meglepődnénk egy kikötői vasárnapon, hogy ezt a módszert mennyien nem ismerik…
  2. alapelv : a kerékhatás ismerete. Hátramenetben hajónk hajócsavarja a forgási irány felé elhúzza a hajó farát. Ez ezt jelenti, hogy lesz egy irány, amerre könnyen kanyarodik tolatás közben a hajó, a másik irány felé azonban sokkal nagyobb ívre lesz szükség, esetleg arra „süket” a hajó, nem tolat a másik irány felé, csak egyenesen megy (neki a szomszédnak, kitekert kormánynál, és nem értjük, miért…gyakori látvány a kikötőkben). Tipp: még álló hajón próbáljuk ki, hátrameneti gáznál melyik irányban húzza el a „fenekét” a hajó. Ha mondjuk hátramenetben balra húz, akkor a majdani vendégkikötőnkben válasszunk olyan helyet, ahová balra hátra kell betolatnunk.
  3. alapelv: a csapatmunka fontossága. A ki- és beállás csak akkor sikerül jól, ha időben kiosztjuk a feladatokat: legyen hátul egy csáklyás, elöl egy figyelő és kétoldalt is egy-egy ember, akik kiállásnál eltartják a szomszéd hajót, kezelik a puffereket, beállásnál pedig kiadják a farköteleket. A csáklyás feladata a mooring kötél vízből való felvétele. A hajó vezetője a motort és a kormányt kezelje, időben és higgadtan adja ki a vezényszavakat. Az ideges kapkodást, kiabálást kerüljük!