Bejegyzések

Tengeri jogosítvány kategóriák

Sokféle hajóvezetői jogosítványról hallani. Milyen okmányra van szükségem ahhoz, hogy hajózhassak? Minden országban érvényes az okmányom? Odaadják majd a bérelt hajót? Tegyünk hát rendet az egyes kategóriák között. Nézzük a jogosítvány típusokat szép sorban:

ICC+B jogosítvány

Belvizekre (tavak és folyók) valamint a tenger 12 mérföldes (20 km a parttól) zónájában érvényes, azaz beltengeren és parti tengeren. A maximális hajóméret 30 bruttó regisztertonna (kb. 20-22 méter hajóhossznak képzeljük el az ekkora hajót) vitorlást és motorost egyaránt vezethetünk vele. Az „ICC” a belvízi részt jelenti, a „B” pedig a Skipper B tengeri kategóriát.

A jogosítvány története a régi Jugoszláv időkre nyúlik vissza: a törvényhozók kitalálták, hogy mindenkinek legyen „papírja” aki a belvizeken vagy a tengeren hajózik. A gyakorlati ismeretekkel minden helyi hajós tisztában volt, csak a közlekedési szabályokkal és a navigációval nem. A hatóság tehát erre a két témakörre hegyezte ki a vizsgakövetelményeket: térképi navigáció, kitérési szabályok ismerete. A vizsgát külföldieknek is lehetővé tették, évente ezrek és ezrek szerzik meg a jogosítványt. Európában ez a „par excellence” belvízi+tengeri jogosítvány. A legtöbb hajósnak kiváló választás, akár kabinos vitorlást bérel, akár a saját motorcsónakját húzza le a tengerre. Azért is jó választás, mert a VHF kezelői engedélyt is tartalmazza, aki ezzel hajózik, annak nem kell külön rádiós vizsgát tennie. Az ICC+B tanfolyam 2 napot vesz igénybe. A vizsga egy viszonylag könnyű elméleti vizsga. A vizsga után új dimenziót ölt a nyaralás: a szigetekre TE viszed a családodat és barátaidat, immár hajóval. Ha pedig Magyarországon szeretnéd használni, a törvények szerint 2022. óta legálisan  megteheted, nem kell hozzá sem horvát lakcímkártya, sem egyéb honosítás, korlátozás nélkül használhatod akár a Balatonon, akár a Dunán vagy a Tiszán!

Skipper C jogosítvány

Aki a világ bármely országában a 12 mérföldes zónán is túl szeretne hajózni, tehát a beltenger és parti tenger után a nyílt tengeren vagy akár óceánon, azoknak találták ki a Skipper C kategóriát. Mérföld korlátozás nélkül, 30 bruttó regisztertonna méretig vezethetünk vele vitorlás és motorost hajót. Nemzetközi, áthajózhatunk vele az Adria egyik partjáról a másikra („Dubrovnik-Velence túra”) vagy éppen mehetünk vele Amerikába a Karib-tengerre, de akár egy ázsiai nyaraláson is ezzel bérelhetünk hajót. A Skipper C jogosítvány azoknak való, akik nem szeretik a korlátokat! A tanfolyam 5 napos, a vizsga elméleti és gyakorlati részből áll. Ezzel az okmánnyal miénk lehet az egész világ tengervízzel borított része…

Yacht Mater A és Yacht Master B kategóriák

100 illetve 500 bruttó regisztertonna hajóméret vezetésére jogosítanak. Ez a kategória a legtöbb hajósnak feleslegesen nagy, megajachtokhoz való okmány. Főleg azoknak van rá szükségük, akik személyzetként (hajóvezetőként) dolgoznának egy nagyon nagy méretű hajón.